Morris megmenekült

 A Burgimmune Prémium Immunerősítő Kombináció, a Natural Pet Care System állatgyógyászati gyógyhatású terméke is segítette az elütött cicát, Morrist abban, hogy a baleset, a műtétek, és az életéért való küzdelem ellenére ma már jól érzi magát és gazdisodott. 

Morrist március elején elgázolva találták az út közepén. Így került a Hariel Alapítvány gondozásába, akik hamar orvosi kezekbe juttatták.

Az első egy-két napban sajnos kérdéses volt, hogy a cica egyáltalán életben marad-e.

Állkapcsát meg kellett műteni, kezdetben csak fecskendőből tudott enni és inni, de hamar kiderült, hogy egy bújós, dorombolós, életigenlő cicával van dolgunk.

Morissal többször állatorvoshoz kellett rohanni, mert nem tudott pisilni, üledék volt a vizeletében, ami sikeresen megoldódott, de szemének bevérzése okán egy szem műtét is várt rá, amely szintén sikeres volt.

Az alapítványnak köszönhetően indult a sérült cicáért az összefogás, az ebben résztvevő segítőkész orvosoknak, gondoskodó ideiglenes befogadónak, nemes adományoknak, az alapítvány önkéntesei kitartásának, és a Burgimmune áldásos hatásának hála a cicus felépült és szerető, új családjába került.